Tartalomjegyzék
Időpontot kérek!
Vannak bizonyos dolgok, amit a foghúzást követő napokban érdemes azért elkerülni, hogy a gyógyulás rendes ütemben történhessen és megkíméljük magunkat egy sor kellemetlenségtől.
Foghúzás után – Ezek a legfontosabbtudnivalók
A foghúzási utáni első 5 napban nem szabad
fogyasztani: tejtermékeket, nyers tojást, apró magvas ételeket, szénsavas italokat, alkoholt.
Foghúzás után lehet enni például: péksüteményeket, párolt és sült zöldségeket, gyümölcsöket, párolt- és sült húsokat (jól átsütve), leveseket.
Foghúzás után tilos: a seb szívogatása, a vérdugó piszkálása, az öblögetés, a dohányzás, a nehéz fizikai munka és egyéb megerőltető tevékenység.
A foghúzás után mikor lehet tejterméket enni, vagy mik a foghúzás utáni fertőzés jelei, és milyen
gyógyszerek segítenek a fájdalmon? Cikkünkben ezekre is válaszoltunk.
Az első 24 óra – Erre figyelj a foghúzás után
Foghúzás után nyílt seb keletkezik, mely az első napokban a fertőzésekre érzékeny. A gyors gyógyulásához az kell, hogy a szájban megfelelő környezetet teremtsünk, a baktériumokat minimálisra csökkentsük, a keletkezett sebet pedig békén hagyjuk. De mit is jelent ez a gyakorlatban?
1.Egy egyszerű foghúzás után a seb általában nem kap varratokat. Ilyenkor egy géztamponra haraptat az orvos (kb. 20 perc). A nyomás segít a vérzés elállításában, s mire a klinikát elhagyod, a tamponra sem lesz már szükséged.
2. A sebben keletkezett vérdugó segíti a gyógyulást, tehát a sebbe belenyúlni, piszkálni azt, tilos! A vérdugó eltávolítása a terület gyulladását és fájdalmat is okoz, ráadásul újabb orvosi beavatkozást igényel.
3. Ne öblögess, ne köpködj, ne szívogasd a sebet, mert ez szintén rossz hatással van a vérdugóra!
4. Ne nyomd el a tüsszentést, ne csukd be a szád, hogy lehalkítsd, ugyanis egy felső fog eltávolításakor az arcüreg is érintett lehet. Az orrfújás közben se erőlködj, inkább néhány napig használj tengervizes orrcseppet, ami megkönnyíti a váladék távozását. Csak törölgesd az orrod, kerüld az erős fújást. A fújás és elnyomott tüsszentés során kialakuló nyomástól ugyanis a seb felől megnyílhat az arcüreg is, ami ismét orvosi beavatkozást igényel.
5. Kerüld a dohányzást! A szívó hatás és a károsanyag tartalom miatt tilos néhány napig (minimum a seb záródásáig.)
6. Inni azonnal ihatsz, de enni ne egyél addig, amíg a zsibbadás tart, nehogy sérülést okozz magadnak egy-egy harapással!
Az első 5 nap – Mit szabad, és mit nem fogeltávolítás után?
A gyógyulás ideje, jellemzően 2-3 hetet jelent, melyből a legalább 5 napig kiemelten fontos a tanácsok követése. Ha egyébként nehéz fizikai munkát végzel, akkor is igyekezz a kezdeti időszakban kímélni magadat. Fájdalom előfordulhat akár napokkal a húzás után is a megerőltetés miatt. Fájdalomcsillapító nyugodt szívvel szedhető.
Kerüld tehát:
• a sportokat
• a nehéz fizikai munkát
• az olyan házimunkákat, mely erőkifejtéssel, hajolgatással jár
• a szaunát
• a meleg fürdőt
• strandot, napozást
• a túrázást
• a fesztiválok látogatását
Lehet, hogy te stramm és edzett vagy, azonban a foghúzás utáni gyógyuláshoz a testnek energiára van szüksége. Éppen ezért kifejezetten kerülendő minden olyan tevékenység, ami számodra legyen bár megszokott, mégis energiát igényel, hiszen a szervezet így máshonnan von el, történetesen a gyógyulástól. Ebben a pár napban a fókusz a test pihentetésén kell, hogy legyen.
Foghúzás után mit lehet enni?
A beavatkozást követően azt szoktuk tanácsolni, hogy amíg a zsibbadás el nem múlik, ne próbálkozzunk a rágással.
Csúnya sebeket lehet ilyenkor szerezni, amik ráadásul még fájdalmasak is.
Ha speciális diétát kell tartanod és meghatározott időnként fontos a tápanyag bevitel, akkor a zsibbadás idejére egy könnyebb leves fogyasztását javasoljuk.
Furcsának tűnhet, de foghúzás utánra mégis a normál konzisztenciájú, azaz rágást igénylő ételekre van szükséged és nem a különböző turmixolt és pépesített ételekre. Ennek az az oka, hogy a pép könnyebben megtapad a seb felületén és a sebben. A divatos smoothie is kerülendő, mert gyümölcsmagokat is tartalmazhat aprított formában, ami bekerülhet a sebbe.
Neked ajánljuk:
Fogpótlás fajtái foghiányra – Gyors, modern és stabil megoldások
Fogpótlások fajtái – A legmodernebb, a legnépszerűbb, és a leggyorsabb
Javasolt ételek foghúzás után:
• Növényi tejek, sajtok
• Péksütemények
• Párolt és sült zöldségek, gyümölcsök
• Párolt és sült húsok (jól átsütve)
• Grillezett ételek
• Levesek tej és tejszín nélkül
• Olaszos tésztaételek csípős és tejszínes szószok nélkül (pl.: bolognai spagetti)
• Saláták fűszeres, olívaolajos öntetekkel (tejes, tojásos öntetek tilosak)
• Desszertnek kekszek, sült tészták, piskóták, szilvás gombóc (apró magok, vagy magvas gyümölcsök és tejes tojásos krémek nélkül)
A főtt ételek esetén arra figyeljünk, hogy ne legyen túl forró, mert a túl meleg étel szintén
kellemetlen érzést, duzzanatot válthat ki.
Milyen ételeket kell kerülni?
• A seb záródásáig kerüld az alkoholt az értágító hatása miatt, ez különösen az első két nap lényeges, de a szénsavas italok kerülése is fontos.
• Nem szabad enni tejet, sajtokat és egyéb tejtermékeket, tojást vagy más nyers húsos ételt a baktériumtartalmuk miatt.
• Ne pürésítsd az ételt, kerüld az aprómagvas ételeket is, mert a pép és magok könnyen bejuthatnak a sebbe, ami aztán hátráltatja a gyógyulást.
Segítségül: Legalább 5 napig kerüld tehát a carbonara tésztát, a tatár beefsteak-et és a kevéssé átsütött húsokat, a püréket és pépeket, a gyümölcsturmixokat, a szénsavas italokat, a kaszinó tojást, a félig átsült rántottát, a tükörtojást, a cézár- és ezersziget öntetet, a sajtokat minden formában, a tejet és joghurtot tartalmazó nyers ételeket és nassolni valókat (vaj, sajtkrém, kőrözött, túró rudi, tejszelet, pudingok, tiramisu), apró magokat és zöldséget (lenmag, chiamag, mák, borsó, kukorica…stb.).
A foghúzás utáni fertőzés jelei – Mire számíthatsz, ha nem tartod be az orvosi utasításokat?
A fertőzés jelei:
• Tiltott ételek fogyasztásakor sebgyulladás, fájdalom, dagadás, bűzös lehelet.
• Seb piszkálása, vérdugó távozása esetén gyulladás, láz, arc dagadás, fájdalom, rossz szájszag.
Lassabb gyógyulásra számíthatunk:
• Erőlködés esetén lüktető sebbel, újbóli vérzéssel, fájdalommal.
• Erőlködő orrfújás és tüsszentés esetén arcüreg megnyílásával (felső foghúzás után), mely ismételt beavatkozást igényel.
Neked ajánljuk:
Foghúzás után egy héttel is fáj – 5 tipp a gyulladás ellen
Tippek a foghúzás utáni komplikációk megelőzésére
Tanácsok, ha már túl vagy a beavatkozáson, de tüneteid vannak
Helyes szájápolás, sebtisztítás foghúzás után
A foghúzás után sajnos jellemző tünet a kellemetlen lehelet, de ez normális jelenség. A sebgyógyulásával ez is fokozatosan megszűnik. A szájöblögetés, a listerin foghúzás után, vagy acorsodyl foghúzás után tehát tilos, mivel kimosódhat a vérdugó.
Szájápolási tanácsok:
• Minden étkezés után moss fogat!
• A fogkrém kiöblítésekor ne zubogtasd a vizet a seb környékén, csak óvatosan folyasd át rajta!
• Tisztítsd a sebet extra puha fogkefével: finoman söprögesd el a seb felszínét, vigyázva, hogy a sörtéket direkt ne nyomd bele a sebbe!
• Ne maradjon el a fogselymezés és fogköztisztító kefe használata!
• A nyelvről minden reggel és este is távolítsd el a lepedéket, ami nagyban felelős a rossz leheletért!
• Kerüld a kamillás, és egyéb szájvizekkel való öblögetést!
A legjobb tippek a foghúzás utáni gyógyuláshoz
Hogyan lehet felgyorsítani a sebgyógyulást?
A legjobbat akkor tesszük, ha időt hagyunk magunknak és a testünknek a regenerálódáshoz. A szövődmények általában a folyamat sürgetésből, a túl tisztításból (vérdugó eltávolítása), vagy éppen a kímélő üzemmód elbagatellizálásából adódnak. Azok, akik hagyják, hogy a természet tegye a dolgát, meglepően gyorsan felépülnek.
Neked ajánljuk:
Ideiglenes fogpótlás – Fontos, hogy ne maradj fog nélkül!
Ideiglenes fogpótlás fajták foghúzás után
Meddig kell viselni, hogyan kell ápolni az ideiglenes fogakat?
Milyen hosszú ideig kell számítani a fájdalomra foghúzás után?
Fogászati kezelésből eredő fájdalom esetén úgy tartjuk, kár megvárni az érzéstelenítő hatásának elmúlását. A székből kiszállva, röviddel a kezelés után bevehetjük az orvos által javasolt fájdalomcsillapítót. A fájdalom tartóssága egyébként a foghúzás nehézségétől is függ.
Hogyan kerülhetjük el a fájdalmat és duzzanatot?
• Pihenj magasított párnán!
• Szedj fogfájás gyógyszert! A Cataflam foghúzás után egy remekül bevált fájdalomcsillapító.
• Óránként 10 percet hűtsd kívülről az arcodat jégtasakkal (arra figyeljünk, hogy ne fázzon az arc és a csont, mert az lelassítja a sebgyógyulását is)!
• A foghúzás folyamata során a hosszú szájnyitás megviselheti az állkapocs ízületét, ami néhány napig szájnyitási nehézséget okozhat. Az állkapocs masszírozásával azonban segíthetjük a regenerálódást.
Milyen esetben kell visszamenni az orvoshoz?
• Ha visszarendeltek kontrollra, semmiképp ne hagyd ki az ellenőrzést, még akkor se, ha teljesen gyógyultnak érzed magad.
• Ha varratokat kaptál, melyet el kell távolítani.
• Ha a vérzés újból jelentkezik.
• Ha 3 nap után is jelentős fájdalmat tapasztalsz.
• Ha a gyógyszer szedésekor allergiás reakció, bőrkiütés, hasmenés tünetét tapasztalod, a gyógyszer szedését azonnal fel kell függeszteni és időpontot kell egyeztetni az orvoshoz.
Mikor kell visszamenni varratszedésre?
Varratszedésre általában a beavatkozást követő 7-10 nap múlva kerül sor, vagy amikorra az orvos visszarendel.
Foghúzás előtt állsz? Így készülj a beavatkozásra!
• A foghúzás napján, a kezelés előtt étkezz bőségesen, semmiképp ne éhgyomorra érkezz a fogászatra! A stressz fokozottan igénybe vesz még egy élsportolót is, akár ájulást is okozhat a vércukorszint ingadozás.
• Készíts be otthon jégtasakot, vagy zacskós fagyasztott zöldséget.
• Gyógyszereidet az orvos által meghatározott ideig és megszabott mennyiségben szedd, ehhez figyelj oda a rendszeres étkezésre!
• Arra készülj, hogy a lüktetés és duzzanat elkerüléséért 2-3 napig emelt, magas párnán kell pihenned.
Mire kell felkészülni egy bölcsességfog esetében?
A bölcsességfogak eltávolításához mindenképpen szájsebészt kérj fel. Ha ezt teszed, -a gyakorlatuknak köszönhetően-, elkerülheted a komplikált foghúzást és a betört fog utáni foggyökér eltávolítást.
- Az egyszerű bölcsességfog húzás nem különbözik egy átlagos foghúzástól, tehát a tudnivalók is ugyanazok.
- Bölcsességfog műtét esetén azonban már nagyobb beavatkozásra számíthatunk, ami több eszköz bevetését igényli és valamivel hosszabb szájnyitást. A folyamat teljes érzéstelenítésben történik, a végén pedig varratokkal látják el a sebet.
Az oldalt lektorálta dr. Kovách Sándor