Tartalomjegyzék
Időpontot kérek!
A Clinident Fogászati Centrum nem csak a felnőtt páciensek számára bizonyul remek választásnak, hanem a kisgyermekek részére is. A gyerek fogászat a kórházak steril és rideg környezetét elfeledtetve olyan helyszínt biztosít a kicsik számára, mely érdeklődésüknek és korosztályuknak is megfelelő.
A plüssmackók és a mesekönyvek azt az érzést keltik, hogy ez egy biztonságos hely, ahol nem történhetnek rossz dolgok. Az elvégezni kívánt beavatkozások rendszerint játékos formában történnek és a gyermek teljes értékű partner a kezelések során. Ha tudja, mi történik vele, és játékosan be is avatja a szakember a folyamatokba, azzal elkerülhető a félelem kialakulása.
Mikor kell a gyerekkel először fogorvoshoz menni?
A gyermekekre szakosodott kollégáink jól bánnak a tipegőkkel és egy rakás izgalmas, érdekes dolgot tudnak mutatni, amivel a legelső alkalom egy igazán izgalmas kalanddá válik. Ha többször is kellemes élményekkel távozik, később, – amikor kezelésre lesz szüksége-, kevésbé lesz félelmetes számára a rendelő és a doktor.
1. Nem érdemes megvárni, míg a gyerkőcnek fájni kezd a foga!
- Előzzük meg a bajt, hiszen a tejfog nagyon gyorsan romlik és képes komoly fájdalmat
- Tévhit az, hogy ezek a problémák nem érintik a gyerekeket!
- Fájdalom és gyulladt tejfog esetén a tejfog tömés vagy a gyökérkezelés sosem kellemes élmény.
2. A gyermek első látogatását a fogorvosnál kétéves kora előtt már be is iktathatjuk.
- Sőt, egyes gyerek fogorvosok szerint már az első fogacskák megjelenése után aktuális a vizit.
- A lényeg, hogy minél korábban kezdjük, annál magabiztosabban, könnyedebben jár majd a szűrővizsgálatokra.
- Az első vizsgálat után viszont már érdemes rendszeresen, évente egy-két alkalommal vissza látogatni a gyermekfogorvoshoz, még akkor is, ha látszólag semmi probléma nincs a kis tejfogakkal.
Amit még nem tudtál a tejfogakról. 3 lépés, amivel megelőzheted a rossz tejfogakat!
Így hatékony és biztonságos: tejfog fájdalom csillapítása otthon
Kattints a részletekért!
3. Gyermek fogszabályozás tudatosan: minél korábban annál jobb?
- A gyermek fogszabályozás kiemelt jelentőséggel bír a fogsor esztétikus megjelenését illetően.
- A Clinidentnél arra is odafigyelnek a szakemberek, hogy a fogszabályozásra a megfelelő időben, a korhoz passzoló eszközökkel kerüljön sor.
- A tényleges fogszabályozás előtt sokat tehetünk még a gyermekkori rossz szokásokról való leszoktatásban vagy a harapási problémák elmélyülésének megelőzésében.
- Rendelőnkben a gyerek fogorvos segít a célnak megfelelő, legjobb kivehető tréner kiválasztásában, amit már a tejfog mellett is hordhat a gyermek.
Hasznos és bevált tippek gyerek fogászati vizsgálat előtt!
Mint az élet számos más területével, így a fogorvossal kapcsolatban is az első benyomások gyermekként érnek bennünket. Elég egyetlen rossz tapasztalat is ahhoz, hogy a későbbiekben messziről elkerüljük a szakembert.
Félelem, ami gyermekkorban gyökeredzik
Sajnos ezzel a félelemmel sok esetben együtt jár az is, hogy a fogászati problémák kezelése elmarad, ami aztán a fogak elvesztéséhez vezet.
A vonzó megjelenés, a magabiztosság és az egészséges emésztés érdekében azonban nagyon fontos, hogy ügyeljünk a fogsor teljességére, amihez azonban kétségkívül szakemberre van szükségünk.
Mi a titok? Hogyan küzdhetőek le a fogászattal kapcsolatos félelmek és gátlások?
Mit tehetünk annak érdekében, hogy saját gyermekünk ne rettegjen a szakembertől? A titok a megfelelő gyerek fogorvos megtalálásában, az orvosi vizsgálatra való felkészülésben és a szájhigiénia fontosságának tudatosításában rejlik mind a saját, mind a gyermekeink esetében.
Együtt a gyerekkel: így készüljetek otthon a fogorvosi vizitre
Lelki felkészülés:
- Egy sokgyerekes anyuka tanácsa a gyerek fogászati látogatást illetően:
„Az első találkozás előtt olvashattok témába vágó mesekönyvet. Játszhattok fogorvosost is, csak egy zseblámpa és egy kistükör kell hozzá. Versenyezzetek, hogy ki tudja nagyobbra nyitni a száját. Mutasd meg neki a fogait a tükörben, engedd, hogy belevilágítson a szádba és “megvizsgáljon”.
- Nézzétek meg közösen a Clinident gyerek fogászat tündérmackójáról és barátjáról szóló mesét, ami egy igaz fogmosós történet!
- NE sztorizzatok a jelenlétében rettenetes, véres, kibírhatatlan fájdalommal járó beavatkozásokról! Ne mondjuk neki azt, hogy félünk, hogy a mi orvosunk kegyetlen volt velünk. Ezzel csak a félelem magvait ültetjük el a lelkében.
Fogápolás a kicsikkel:
1. A pici szájüregének higiéniájára már az első napoktól ügyelni kell. Azért, mert még nincs foga a kisbabának, a száját még veszélyeztethetik a kórokozók. Amíg nincsenek fogak, étkezés és fürdetés után tiszta pelenkával töröljük át a pici szájüregét és a nyelvét is.
- Sterilizáld a pici minden eszközét, amit a szájába vehet.
- Szoptatás előtt és után is fertőtlenítsd le a melled.
- Fertőtlenítve mosd a melltartót, használj melltartó betétet.
- Ügyeljünk továbbá arra, hogy soha ne használjuk ugyanazt a kanalat, ne nyaljuk le a lepottyant cumit.
- Fogzáskor többféle trükköt is bevethetünk, de a higiénia az érzékenység és nyűgösség közepette is kiemelt fontosságú.
2. Amint megjelennek a fogak, tisztítsuk meg őket reggel és este is.
3. A fogmosás összetettebb kézügyességet igényel, melyet a kisgyerekek még sokáig nem tudnak tökéletesen kivitelezni, tehát az „utolsó simításokat”, a fogmosás „befejezését” rendszeresen anyu vagy apu végezze el.
Mikor kezdődik a fogzás, mik a jelei?
Fogzásra való hatékony és kipróbált módszerek!
Kattints a részletekért!
Ezért fontos ellenőrizni a gyermek fogmosását!
A közös fogmosás során a gyermek velünk tanul, s hogy biztosak legyünk a végeredményben, érdemes este bevetni olyan, különböző, mókás fogmosó trükköket, mint a plakkfestő tabletta vagy a tükör. Tablettát a gyerek fogászati rendelésen is kérhettek, vagy patikában is vásárolhattok.
- A plakkfestő anyagok abban segítenek, hogy a rejtőzködő lepedéket teljes mértékben sikerüljön eltávolítani.
- Nagy előnye, hogy otthon elvégezhető, egyszerű, olcsó, mégis hatékony módszer a fogmosás ellenőrzésére.
- A plakkfestő lehet elrágható tabletta vagy folyadék. Színe élénk, leggyakrabban piros, esetleg kék, amely néhány perccel alkalmazása után beivódik a lepedékbe és a fogkőbe és megfesti azt.
- A friss plakk általában világosabb, a régebben a fogon lévő lepedék pedig sötétebb színt kap. Így válik egyértelművé, hol van szükség még a fogak tisztítására.
- Felnőttek esetében már egy-két alkalom után kiderül, melyek a fogsor kritikus részei, hol érdemes hosszabban, még az átlagosnál is gondosabban megtisztítani a fogakat.
Használatakor figyelembe kell venni, hogy jódot tartalmaz: jódérzékenység esetén tilos alkalmazni!
Legyél tudatos szülő! 5 lépés az első gyermekfogorvosi látogatásig!
A gyermekkori szájhigiénia és a fogorvossal való első találkozások döntően befolyásolhatják a későbbi magabiztosságot is! Az egészséges és igényes megjelenéssel bíró fogsor érdekében az otthoni szájápolás mellett azzal tehetsz a legtöbbet a félelem megelőzéséért, ha pozitív képet alakítasz ki a gyermekben a fogápolásról és a fogorvosról is.
1. Utánajárás: találd meg a fogászatot!
Keress gyerek fogászati szakrendelőt, ahol gyerek fogorvos rendel, ahol a gyermekre koncentrálnak. Több helyen kérésre, már felnőtt szakrendelésen is ellátják, viszont annak más a hangulata, az olyan felnőttvilág.
Az internet segítségével ma már beleláthatunk egy-egy rendelő életébe, így könnyedén ki tudjuk választani azt, amelyik a leginkább szimpatikus és bizalomgerjesztő.
A Clinident Fogászati Centrum gyermekfogásza nap mint nap azon dolgozik, hogy a hozzá kerülő gyerkőcökben kellemes élmények alakuljanak ki a fogászati látogatásokról. A kicsikhez a saját nyelvükön közelít, így vidám hangulatban telik az idő az ismerkedéssel, a kezeléssel vagy éppen a fogmosás tanulásával.
2. Felkészítés: beszéljetek róla!
Idősebb gyermekünket már a fogászati időpont előtt készítsük fel arra, hogy milyen kalandban lesz része. A pozitív dolgokra koncentráljunk. Mesélhetünk a liftező székről, a levegőt fújó és vizet spriccelő műszerekről. A vizsgálatért cserébe ne ígérjünk ajándékot, az ne legyen feltétele a vizsgálatnak. A gyerek fogászati szakrendelésünkön kollégáink minden kisgyermeket megjutalmaznak bátorságukért.
3. Csak lazán: még a te negatív élményed is felülírható!
Fontos, hogy a gyermek ne a rendelőben szembesüljön a fogászati programmal, mert az a jövőre nézve bizalmatlanságot ébreszt benne a szülő és a rendelő felé is. Ezt a lépést általában azok a szülők hagyják ki, akik maguk is rettegnek a fogászattól, képtelenek pozitívan, őszintén és fenntartások nélkül beszélni róla. Saját kellemetlen tapasztalataink ellenére azonban az legyen a célunk, hogy gyermekünknek már ne kelljen félelemben várnia a fogászati időpontját.
Akár együtt is járhatunk fogorvoshoz. A Clinident fogászaton a hozzánk forduló családokat és pácienseket is teljes körűen kezelik fogorvosaink, bármilyen korban is legyenek. Az alap beavatkozásokon túl elérhető még a precíz gyökérkezelés, a röntgen, a 3D CT, a professzionális szájsebészet, az esztétikus korona és fogpótlás is.
4. Végre a rendelőben:
- Az első benyomások:
Lehetőleg vegyük természetesen a rendelői környezetet, ezzel is a gyermek biztonság érzetét erősítjük. A legtöbb, gyermekekre is szakosodott rendelő mindent megtesz, hogy a váróban a lehető legbarátságosabb körülmények fogadják a kis pácienseket.
- Rendelői etikett:
Szülőként meg kell értenünk, hogy minden csoda és cukiság ellenére a helyszín mégiscsak egy fogászati rendelő és nem játszótér.
Beavatkozások történnek, emberek jönnek – mennek, tehát a hangos és felhőtlen gyermeki játékra nem a rendelő a legmegfelelőbb helyszín. Ezzel zavarhatjuk az éppen zajló rendelést, az orvos munkáját, a kezelésben részesülő pácienst vagy más gyermekeket, szülőket.
5. Először a fogászati székben
A bizalom és a szimpátia a szülőnek is fontos, ezért, hogy jobban megismerkedhess a fogorvossal, bátran kérdezhetsz. Még otthon írd össze a kérdéseket, mert jellemzően a szék mellett ácsorogva el is felejtjük, miről akartunk kérdezni.
Kérj felvilágosítást arról, hogyan és mivel ápoljátok a kis tejfogakat, milyen a helyes fogmosás.
A mi rendelőnk – Clinident gyermekfogászat
Gyerek fogászat Budapest területén a Clinident Fogászati Centrumban is elérhető. Fontos tudni, hogy a gyermekkori szájhigiénia elhanyagolása akár hosszú távú következményekkel is járhat.
Az első látogatásnál tényleg semmi ok a félelemre. Ez az alkalom a játékos ismerkedésről szól:
- a gyerek beül a székbe,
- kipróbálja a székkel való liftezést,
- iszik a színes pohárból,
- szájat öblít, gargalizál,
- kipróbálják a spriccelő eszközöket,
- megnézik milyen nagyra tudja nyitni a kicsi a száját…stb.
Végül pedig következhet az elmaradhatatlan ajándék matrica.
Fontos információ, hogy klinikánkon a riadt, sírós, pánikolós gyermeket nem erőltetjük a székbe és nem fogjuk le erővel, csakhogy túllegyen egy beavatkozáson, még akkor sem, ha tünetei vannak.
- Ebben az esetben fájdalomcsillapítás vagy gyógyszeres kezelést követően kezdünk bele a kezelésbe.
- Ilyen esetekben van nagy jelentősége a szülői felkészítésnek és az orvossal való együttműködésnek.
A nagyobb és bátrabb gyermekek azonban akár már az első alkalommal is kipróbálhatják a fájdalommentes gyerek fogászat kezeléseit:
- A szükséges barázdazárás elkészülhet a már kinőtt, maradó fog mély barázdáiba.
- Biztonságos gyerek fogröntgen is készülhet, ami jó támpontot ad a későbbi kezeléseket illetően. (van-e csírahiány vagy számfeletti fog, vannak-e bölcsesség fogak…stb.)
- Fogkőeltávolítás és polírozás segítségével megszabadítjuk a fogakat a kemény felrakódástól.
A megfelelő szakember kulcsfontossággal bír, s ez nem csak az alkalmazott módszerekre, hanem elsősorban az emberi hozzáállásra is igaz. A rendelő gyermekbarát kialakítása, a plüss állatok és a vidám berendezés legalább annyira fontosak, mint az, hogy valóban kedvesen, játékosan, a gyermek nyelvén közelítsen a fogorvos az aprósághoz.
Gyermekfogorvos kollégánk kiválóan ért a kisgyermekek nyelvén és egy sor izgalmas, érdekes dolgot tud mutatni nekik, akik ha kellemes élményekkel távoznak, később kevésbé lesz félelmetes számukra az orvosi környezet.