1133 Budapest, Tutaj u. 6/b, Cézár-Ház

Rendelési idő: hétfő-péntek 8.00 – 20.00

Fogciszta

Tartalom

A fogciszta az alattomos fogászati problémák közé tartozik, amit a rendszeres kontroll segítségével időben észre lehetne venni, mégis, a páciensek többsége csak akkor fordul orvoshoz, amikor a helyzet már előrehaladott stádiumba ér.

Cisztának azokat a hámszövettel bélelt zsákokat (tömlőket) nevezzük, amelyeknek kötőszövetes fala van, és amiknek belsejében gennyes, baktériumokkal és váladékkal teli folyadék található.

Az állcsontban kialakuló fogciszta folyamatosan növekszik, ezáltal nyomást fejt ki a csontra, ami ennek köszönhetően elsorvad. Minél később veszik észre, és minél később távolítják el, annál nagyobb csontállományt bont le.

A szájüregi ciszta általában fogeredetű ciszta, hiszen a problémát a rágószervek sérülése váltja ki. Ahogy oly sok esetben, úgy most is kiemelt szerepe van a nem megfelelő szájhigiénia. A szájápolási szokások betartásával a ciszta kialakulásának esélye is csökken.

Miért olyan veszélyes a fogciszta?

Az el nem távolított fogciszta már rövid távon is kellemetlenségeket okozhat, de hosszú távon kezelés nélkül pusztító a hatása.

A nyomás széttolhatja gyökereket, aminek következtében a fogkoronák egymás felé dőlnek, sőt, idővel a meggyengült állcsont akár el is törhet.

Az elsorvadt csontállomány önmagától nem regenerálódik teljes mértékben, ezért az érintett területen szükségessé válhat a csontpótlás is.

Kérjen időpontot konzultációra!

Vagy jelentkezzen be telefonon:

06 1 801 2250

Diagnózis és kezelés

  • a bölcsességfog nem a megfelelő irányba tör elő (vízszintesen áll vagy rádől a szomszédos, 2. nagyőrlőre)
  • a bölcsességfog részben vagy teljes egészében a lágyrészben marad (félig előtört bölcsességfogat a helyszűke miatt nagyon nehéz tisztítani, ezért az begyulladhat és fájdalmat okozhat)
  • a nehéz tisztítás miatt a bölcsességfog hamarabb szuvasodik (tömni és gyökérkezelni viszont nagyon nehéz).

Érdemes szem előtt tartani, hogy a nem megfelelő előtörés és állás akár súlyos következményekkel is járhat (károsodnak az idegek és állcsontok), ezért a problémás nyolcasokat mindenképp nézessük meg fogorvosunkkal.

A Clinident szájsebészei megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkeznek a bölcsességfogak eltávolításában, és azok kihúzásához kíméletes, biztonságos módszereket alkalmaznak.

Gyógyulási időszak

A fogciszta eltávolítása után hidegborogatást kell használni, hogy elkerüljük a duzzanat kialakulását, és erősen javallott a műtét utáni napokban a pihenés.

A pácienseknek antibiotikumot kell szedniük az első héten, a beavatkozást követő fájdalmat pedig fájdalomcsillapítókkal tompíthatják.

A szájhigiéniára külön oda kell figyelni, és gondoskodni kell arról, hogy a szájápolás alapos és rendszeres legyen.

A fogászati problémához kapcsolódó kezeléseink

Fogblog

Jelentkezzen be vizsgálatra!